A Balatonalmádi Kommunális és Szolgáltató Nonprofit Kft. 2022-ben harmadik alkalommal szervez szemléletformáló pályázatot a helyi diákok körében. A „Megzöldülök!” elnevezésű programsorozat 2020-ban egy rajzpályázattal vette kezdetét, majd 2021-ben a szolgáltató egy fotópályázattal hívta fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
Az Európai Hulladékcsökkentési Hét ez évi témája a körforgásos és fenntartható textíliák. Ehhez igazodva a „BalKOM” idén kreatív alkotó pályázatot hirdet a helyi oktatási-nevelési intézményekben. A mottónk idén: „A farmer örök”
Pályázni az alábbiak szerint lehet:
A gyerekektől olyan alkotásokat várunk, melyek bemutatják a textíliák körforgását a mindennapi életben, felhívják a figyelmet pazarló fogyasztási szokásainkra, illetve bemutatják a farmer újra használati lehetőségeit. Idén nem kötjük meg az alkotás formáját, lehet az figyelemfelkeltő plakát, pachwork farmer takaró, kollázs falikép, mindegy csak hordozza a szemléletformálás eszméjét. Várunk továbbá olyan megmozdulásokat, mint a ruhabörze, garázsvásár stb., melyeknek a textil körforgás hangsúlyozása mellett közösség építő, érzékenyítő szerepe is van. Amennyiben ilyen akció kerül megvalósításra, fotókkal ellátott beszámolót szeretnénk kérni, amelyből megismerhetjük a lebonyolítás folyamatát.
Technikai megkötések:
Egy megkötésünk van csupán, hogy csoportok, osztályok jelentkezését várjuk, ennek megfelelően csoport, illetve osztálypénzzel szeretnénk honorálni a gyerekek kreatív munkáját, melyet aztán szabadon használhat fel a közösség akár osztálykirándulásra is.
A pályázat nyereményei:
1. helyezett 150 000 Forint
2. helyezett 100 000 Forint
3. helyezett 50 000 Forint
A pályázati időszak:
2022. november 19-27.
A beérkezett alkotások tavasszal a Fenntarthatósági Témahéten kiállításra kerülnek.